X. Szegedi Várjátékok – 2012. június 28. – július 29.

2012/06/29

2012. június 28-án, szombaton veszi kezdetét 10. alkalommal a Szegedi Várjátékok programsorozata. Kicsiket és nagyokat egyaránt várnak a szervezők a Várkertbe, ahol az ingyenes programok között bárki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb kikapcsolódást.

A X. Szegedi Várjátékok az előző évek megszokásához híven felvonulással kezdődik. A menetben a Szegedi Pinceszínház színészeivel találkozhatunk, akikkel egy kört tehetünk, méghozzá lovas szekéren június 28-án délelőtt 10:00 órakor. A megnyitó felvonulást követően gyermekprogramokkal folytatódik a nap.

Interaktív népmesékben próbálhatják ki magukat a gyerekek: életre kel A kisködmön, Az ördög menyasszonya, A juhászlegény három mátkája, vagy A cicómicó, A suszter manói… A meséket a Pinceszínház színészei adják elő szerda délutánonként és vasárnap délelőttönként összesen öt alkalommal.

Idén is ingyenes programok lesznek a különböző kézműves foglalkozások és a Népi Játszótér, ami 30-40 féle fajátékkal, ügyességi és logikai játékokkal, kalandparkkal, ugrálóvárral várja majd az érdeklődő kicsiket és nagyokat.

Újdonságként debütál a  Színjátszó Tábor. Ide általános- és középiskolás gyerekeket várnak a szervezők, melynek során számos művész közreműködésével ismerhetik meg a színjátszás és színházi élet csínját-bínját. A foglalkozásokat Farkasházi Réka, Farkasházi István, Papp Gabriella, Varga Bálint színészek és drámapedagógusok tartják, valamint Papp Janó jelmeztervező. Jeletkezni két turnusban lehet: az első már lezárult június 28-án, de aki még kedvet érez, az július 5-ig benevezheti a csemetéjét az izgalmasnak ígérkező táborba.

A felnőttek sem maradnak programok nélkül a X. Szegedi Várjátékok során: este 9-től előadások tarkítják a programot: az Egy csók és más semmi című operett, illetve a Peleskei Nótárius című vígjáték szórakoztatja a közönséget, amelyet a Pinceszínház társulata prezentál.

X. Szegedi Várjátékok

Kapcsolódó híreink: ,

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Bejelenkezés

 

május 2013
H K S C P S V
« feb    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Szálláshelyek Szegeden



Támogató kerestetik