A váratlan traumatikus helyzetek mellett, vannak olyan hasznos krízisek is az életben, amelyeket „normatívnak” neveznek és amelyek nélkül az ember örökké a csecsemőkorban maradna. Ilyen például a 3 éves korban jelentkező, valamint a felnőttkori egyéni és személyes fejlődés normatív krízise, az életközepi válság.
Ha az életünket grafikon formájában képzeljük el, akkor az nem egy parabolához vagy hiperbolához, hanem inkább egy kardiogramhoz hasonlít: fent, lent, egyenes, krízis, a kapcsolatok átszervezése, az új szabályok szerinti élet. Az életközepi válság említésekor leggyakrabban a férfiakra gondolunk, ám mindeközben a nők sem élnek át kevésbé intenzív krízishelyzetet.
Amíg az erősebb nem képviselői ezt az állapotot inkább szégyellik és néha elrejtőznek mögé annak érdekében, hogy igazolhassák bizonytalan cselekedeteiket, addig a hölgyek megpróbálják elkerülni ezt a témát. A férfiaktól eltérően, a nők az életközepi válság idején nemcsak a társadalom, hanem a közelebb álló emberek támogatása nélkül is képesek megtalálni önmagukat.
Különösen nehéz nekik azokban a helyzetekben, amikor a férjük is éppen ebben gyötrődik. Szerencsére minden legyőzhető! Csak egy krízis következtében vagyunk képesek fejlődni, változni és egy új élet szintjére lépni. Az életközepi válság idején értjük meg, hogy valóban mit is akarunk és mi az, amire a társadalom kényszerít.
Nagyon fontos, hogy az életközepi válság konstruktív módon legyen megélve, nem pusztítva el azt, amink van, hanem új jelentéseket találva és kiélvezve minden pillanatát.